2017. október 2., hétfő

#7 John Carter

, avagy az underdog film.

Lesz még egy hasonló abszolút bukás a listán, és talán még kevésbé megérdemelten, de kénytelen vagyok bevallani, hogy azért is áll közel az elefántcsonttoronyból a plebsre lenéző hipszterlelkemhez a John Carter, mert akkorát borult a bevételeknél. Pedig egyáltalán nem rossz filmről beszélünk - a top3-ban majd látjuk, hogy az, egy film jó-e vagy sem, nem biztos, hogy átlendíti a profitábilis oldalra (vagy akár a "nem nettó kudarc" oldalra).

A John Carter egyértelműen látványfilmnek készült, és rengeteg munka volt vele, én mégsem erről az oldalról ragadnám meg (már csak azért sem, hogy az eggyel ez előtti helyezéstől megkülönböztessem). Inkább választanám a történetvezetést, mint kulcselemet: most pedig teljesen elfogultnak kell nyilatkoznom magam, mivel szeretném megértetni, miért is foglal el kiemelt helyet ez a semmi film a listán.
Röviden kitérek tehát a huszadik század eleji ponyvairodalomra, mert a nélkül szerintem az sem értelmezhető, miért került fel a film a listára. Muszáj vagyok zsánerek és szubkultúrák között ugrálni időnként, de ez itt és most fontos.

A Carter-sztorik írója, Edgar Rice Burroughs lehetne még nagyobb kútforrása az akció-orientált filmeknek, mert dinamikusan és széles ecsetvonásokkal vezeti a történeteit (jó sok van neki). Nincsen felesleges próza, minden idegszál pattanásig feszül: a hátteret pedig elég kihajítani a mozivászon hátterébe, egy-két mondatban beszélni róla, és kész is a sztori. Ha van tökéletesen adaptálható ponyva, akkor ez az - ahogy ERB másik nagy dobása, a Tarzan fel is futott (így duplán érthetetlen, a Carter miért nem - persze, a hollywoodi producerek agya igazán csavaros).

Azt látom, hogy a fantasy-irodalom kezdetén még kevésbé voltak sémák közé kényszerítve ezek a boldog emberek, és kedvükre kísérletezhettek, lehettek szabadabb szájúak - nem úgy, mint a poszt-tolkieni fantasy-írás sekély vízben vergődő művelői. ERB és társai bizony beleugranak a mély vízbe, és mernek alkotni - talán mert kevésbé limitálja őket az, hogy A Nagy Elődök már mindezt megírták (ami persze nem igaz, mert már az Iliász is legalább ilyen faék-egyszerűségű, brutális és akciódús). Ezért lenne jó, ha a helyett, hogy igénytelen szarokat tolnak ki magukból a gyárak, visszanyúlnának időnként ide is - a könnyed szórakoztatás és a kommersz szórakoztatás között igenis van határ, és nem csak a "régen minden jobb volt" beszél belőlem. Itt rögtön hoznám is ellenpéldának Clark Ashton Smith végtelen mennyiségű, céltalan prózával telitűzdelt önálló ponyva-elbeszélését, amiken lehet érezni, hogy minden értékük ellenére tucatművek, és őszintén szólva nem is mindegyiket bírtam elolvasni - annak ellenére, hogy CAS-t tehetségesnek és különlegesnek tartom.

Ha már átrágjuk magunkat a ponyva-zsáner pantheonján, ERB-nél van egy sokkal vadabb és dinamikusabb író, Robert E. Howard, és azt már tényleg nagyon röstellem, hogy az ő sztorijaiból még senki nem gyártott tűrhető filmet.

Van még egy elefántunk a porcelánboltban: a vörös/fehér/zöld/fekete-bőrű klisék a John Carterben (aki ugye egy konföderációs katonatiszt, úgyhogy triplán lehet utálni). Itt azt nyilatkoznám, legalább annyira szabadszájúan, ahogy a Carter-regényeket megírták, hogy egy hozzám hasonló romlott liberáknak is tetszhet a píszí teljes hiánya.
Ahogy korábbi állításaimat, ez sem különösebben védelmezendő: egyszerűen úgy érzem, hogy ugyanúgy cenzúra a szabadság és politikai korrektség nevében elítélni valamilyen alkotást a tartalmáért, mint az egyház, az erkölcs vagy az árja faj védelmének a nevében. És akit triggerel a fantasztikum (vagy általában a fikció, lásd Robinson Crusoe) berkein belül a polkorrektség hiánya, vagy, ami ezerszer rosszabb, nem hajlandó az alkotó korának kontextusában megközelíteni ezeket a kérdéseket, az legalább annyira ostoba, mi több, korlátolt, mint az őt megelőző cenzorok mindegyike.

Természetesen nem kiáltványt akartam megfogalmazni ezzel a kritikával, de néha vannak ilyen kicsapongások - a filmről, azt hiszem, elmondtam mindent. Önmagában is élvezhető, és egyáltalán nem kell ehhez a könyvsorozatba beletemetkezni. Persze erre is lesz majd ellenpélda a lista teteje felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése