2017. október 3., kedd

#6 Princess Bride

Nehezebb lesz erről a filmről beszélnem, mert sokáig húzódoztam tőle, hogy megnézzem. Ennek igazán egyszerű az oka: többször láttam az imdb-n, de én is elkövettem a klasszikus szarvashibák egyikét, és a kétbekezdéses felkonferáló szöveg alapján ítéltem meg a műfaját és tartalmát.

Gyerekfilm? Mesefilm? Igazából mindegy is, mert a központi értéke a korlátok nélküli, felszabadult szórakoztatás. Igen, megjelenik benne a gyerekmesék minden kliséje, de mégis olyan egyértelmű módon, hogy nem lehet haragudni érte. Ha belegondolunk, Aesopus óta az összes mese ugyanazon klisékkel dolgozik, mégsem fröcsögnek a kritikusok, hogy mi az, hogy már megint három fia van a királynak. A legtöbb műmesével éppen az a legnagyobb baj, hogy művi - a helyett, hogy szórakoztatni akarna, eredetiségre törekszik, tartani akarja a távolságot a többiektől.

A Hellboynál beszéltem a bűnös élvezetről, úgyhogy nem ismételném feleslegesen magam. Inkább arra irányítanám a közönség figyelmét, hogy lehet úgy is egy könnyed és szentimentális filmet készíteni, hogy nem szirupos-giccses. Erre éppenséggel a narráció felépítése tökéletes megoldást kínál: a "történet a történetben" miatt mindig van komikus feloldása a leggiccsesebb jeleneteknek is. Ezt a filmet bármelyik felnőtt be tudná vállalni, mint a kedvencét (maximum a magyar közönség széttárná a karját, hogy még nem hallott róla, mert hogy nálunk nem adja a TV).

A másik oldalról látjuk majd, hogy egyre feljebb érve a listán egyre kevésbé lesznek a filmek szórakoztatók, jobban mondva a szórakoztatás igényét szem előtt tartva megrendezettek: egyelőre még nem léptük át a nagy szakadékot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése