2017. október 9., hétfő

#3 Waterloo

Azzal kezdeném, hogy a waterlooi csatát és az azt övező, félig-meddig hamis pátoszt igazán utálom. A viktoriánus aranykor fújta fel ilyen hatalmasra, és bár kétségtelenül egy évtizedekig tartó európai dráma zárójelenete, a brit nyelvű (és ezért hatalmas volumenű) szakirodalom hajlamos az azt megelőző, testvérek közt is legalább tizenkilenc évet  (Napóleon tábornoki kinevezésétől kezdve) elfeledni, és jobb esetben csak a száz napról, rosszabb esetben a Ligny - Quatre-Bras - Waterloo környéki eseményekről megemlékezni. 
Szerepe van ebben a győzelemből politikai karriert kovácsoló Wellingtonnak, a hazatérő és munka híján emlékiratokat gyártó sok-sok britnek, megannyi apróságnak, amik közösen mítoszt kerítettek az egy csata köré - úgy, hogy közben arányaiban akarva-akaratlanul lekicsinyítik megannyi nemzet tragédiáját és erőfeszítéseit.

Mégis, ha visszatérünk a Bondarcsuk-filmhez, muszáj vagyok elfeledkezni a Waterloo-fóbiámról. Ennek igazán egyszerű oka van: a film realisztikus és monumentális, a történelmi filmek történelmében egyedülálló alkotás. És igen, általában a filmek történelmében egyedülálló bukás is, olyan húszmillió dollár mínusszal akkori pénzben. Fáj a szívemnek, de azt kell mondanom, sokkal kevésbé érdemli meg, mint a John Carter (ott már Hollywoodnak is van vaj a füle mögött, Hollywoodért pedig általában nem vagyok oda).

Amikor a Game of Thrones hatodik évadának a végén a csatajelenetet néztem, akaratlanul is eszembe jutott a Waterloo, ahol a harc tényleg harc, a közkatonák napbarnított képűek, a tartalékok nem a semmiből bukkannak fel, és nem ezer statisztát tekintenek csodával határosnak és kuriózumnak. Talán nem fair az összehasonlítás egy filmsorozat epizódja és egy feature film között, de az sem fair, hogy valaki úgy áradozik az előbbiről, hogy nem tapasztalta azt a nagyságot, amit húszezer statiszta jelent a levegőből filmezve, igazi napóleoni katonák módján viselkedve és manőverezve.

Napóleon és Wellington hadvezéri képességei közti (iszap)birkózásnak is be lehetett volna ezt az egészet állítani, de a rendező okosan nem tette. A színészek jók, de nem lopják el a show-t azoktól, akik értük éltek és haltak a csatamezőn: a történelmi események és a film statisztáitól, a közkatonáktól.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése