2017. augusztus 8., kedd

kontrollelmélet

Az aljas kövér ember félcipője halkan toppant az irodába vezető folyosón. Julie G-t tudat alatt megborzongatta a hang, de erőt vett magán és a végtagjain eluralkodó remegésen. Itt állni a siker kapujában már maga a siker, bizonygatta, erőt merítve Horváth Árpád tréner tanításaiból.


A nappali/iroda/lounge egyetlen funkcióval bírt: hogy bemutassa mindazt a fényűzést, ami egy sikeres fiatal pop- és médiaikont vár az út végén. Futurisztikus műanyag székek, egy hullámzó, áttetsző plasztik asztal, aranykeretes festmény a vörösre festett falon.

Julie nemrég áttörést ért el a hazai könnyűzenei iparban, és ilyen élethelyzetekben gyakorta bukkannak fel, inkább előbb, mint utóbb, aljas kövér emberek, a háttérből irányítani a dolgokat. Úgy érezte, ideje meglovagolni a siker frissen jött hullámát, amit albumának névadó dala, az "Úú Áá" hozott el a számára; és hosszabb válogatás után kiválasztott egy bizonyos aljas kövér embert a sok közül, aki továbblendítheti.

"Na végre", röfögte az öltönyös férfi, levegőt sem véve. Ledobta súlyos kilóit az egyik designszékbe, ami erőset nyikordult alatta. "Ideje a lényegre térni." Julie nagyot nyelt, és csak bólintott. "Mi az, kisangyalom, nem a hangodból élsz? Már pedig nekünk szükségünk van arra a hangra. Aranyhang, én mondom. Még egy pár platinalemezt is megér. Ha azok a kis pöcsök, az a fiúzenekar, tudod, össze tudták hozni, neked is menni fog. Nem vagyok szexista alkat, de jól fel vagy szerelve ahhoz, hogy a kanok kimenjenek a koncertedre.
Kezdjük is el a biznisz-végét a dolognak. A fizetésem nem lényeg, telni fog rám, levonok bizonyos százalékot. Nem olyan vagyok, mint más menedzserek az iparban, tőlem bármikor kérheted a cechet, mindennel el tudok számolni. Szükségünk lesz egy szociál média menedzserre, aki helyetted pofázik fészbukon. Remélem, egy percig sem hitted, hogy azok a szőke picsák saját maguk írogatnak a rajongóiknak? Haha, a naivitást hamar kinövöd. Itt egy szerződés, írjad alá."

Julie G aláírta a szerződést. Az aljas kövér ember elrántotta előle, és a szmokingja zsebébe gyűrte.
"Remek, profán, szóval a Blikk is cikkezett rólad, meg az a hülye videós gyerek is. Képzeld, nincs menedzsere, azért olyan gyenge a nézettsége. Persze a köztévénél jobb, hör hör, de nálunk nem is lépünk fel egy ilyen liberális dallal. Nem lesz neked eurovízió, inkább a viva meg ilyen szarságok vonalán dolgozunk.
Aztán kelleni fog neked egy profi zeneíró. Hagyjál már, dehogy értek én hozzá! Én mindennek a lelke vagyok, de zenét, azt nem tudok írni. Megnézek egy csomó diagramot, hogy mit szeretnek a kis köcsögök, meg a tinilányok. Gyártunk neked egy brendet." Most vett először levegőt, mióta a szobába lépett. Szemei kiguvadtak, és Julie úgy érezte, a lelkébe látnak.

"Én... annyira nem szeretném... mindezt..." suttogta. "Csak azt akarom", vett erőt magán, "hogy a zeném, az üzenetem, eljusson az emberekhez."

"Szerződést aláírtad, igaz?" kérdezett vissza az aljas kövér ember. "Az apróbetűs részt elolvastad?" Julie csak a fejét ingatta. "Kár. Mindig olvassad el az apróbetűs részt."
"Mi volt az apróbetűs részben?"

"Én egy... nagyon specifikus cégnek dolgozok, angyalom. Mielőtt még arra gondolnál, nem, nem tizennyolc karikásról van szó, felejtsd is el. Nem vagyunk betegek. Csak céltudatosak.
Valahányszor egy fiatal, feltörekvő tehetség elér egy bizonyos szintű elismerést, eljön az ideje annak, hogy a saját akaratunk szerint formáljuk. Ez bizonyos... koncessziókkal jár."

"Koncessziókkal?"

"Engedményekkel. A test és tudat feletti irányítás átengedésével. Emlékeztetnélek, hogy a jog betűje ezt sehol nem tiltja: minden le van ellenőrizve, minden mattfehér. Valamit valamiért."

"Mit jelent ez pontosan?"

"Ma csak kérdezel tőlem, mi? Válaszolj inkább nekem te: mit kapsz, ha visszafelé olvasod az angol star szót?"

"Rats. Patkányok. De én..."

"Nem, nem vagy patkány. Nem tudom, hallottál-e már arról a rovarról, amelyik belepetézik egy csiga testébe, és aztán a lárvák átveszik az uralmat fölötte. Belülről felzabálják, és mikor a csiga elfogyott, távoznak. Sokan azt gondolják, átvitt értelemben a zeneipar is ilyen.

Meg kell, hogy nyugtassalak: nem csak átvitt értelemben."

A szék kényelmes plasztik pereméből acélkampók ugrottak ki. Az aljas kövér ember kiegyenesedett, és saját székének lába nyúlni kezdett, úgy két méter magasba emelve a hatalmas testet. Julie G számára abszurdnak tűnt, ahogy ott ingott fölötte. Valahol kinyílt egy kis csapóajtó, a csattanás betöltötte a szoba üres terét.

A padlót vastag szőnyeg borította, így először nem is hallotta meg az apró, karmos lábak kaparását. Aztán a zaj egyre áthatóbb lett, és újabb és újabb irányokból jött. A padlóból újabb béklyók ugrottak elő, és Julie bokáit is rögzítették. 

Néhány pillanat múlva valami végigszaladt a lábán. Ahogy lenézett, látta, hogy egy apró rágcsáló ül a köldöke fölött, és élénken vizsgálgatja. Még talán kedvesnek és aranyosnak is tűnhetett volna, de volt benne valami megfoghatatlan... egy egészen kis termetű, fekete szőrű állat volt, és mégis, valami sokkal több.

A patkány egy darabig nézelődött még, aztán, mint egy profi úszó, fejjel előre belevetette magát Julie köldökébe. A hasító fájdalom mindent elborított, ahogy átrágta magát a ruhán, majd a húson. A vér kesernyés szaga töltötte be a szobát, és mint kürtszóra a sereg, a több száz patkány megindult a frissen nyíló bejárat felé. Az első sikolytól eltekintve az egész jelenet hangtalanul játszódott le: csak az apró lábak topogása volt hallható.

Az aljas kövér ember az első pillanatokban eltakarta a szemét, de aztán kilesett ujjai közt, és mire az utolsó patkány is eltűnt a lyukon, már tágra nyílt szemmel vigyorgott.

Sosem bizonyították be, de családja és barátai úgy vélték, az első TV-interjún és azt követően Julie G nem volt önmaga.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése