2014. március 21., péntek

Epikus hőbörgések 3. - Sanyi atya fát hasgat


Csattant, reccsent a fa, hussant a balta, csöppent Sanyi atya vájott ráncú homlokáról az izzadság. Roppant egyet Sanyi atya lába alatt a talaj, ahogy csizmája az alig serkenő füvön surrant.
Kihajította Sanyi atya a felhasgatott fát a sufni ajtaján, röppent a fa, kongott a furik, melybe beledobta. Sanyi atya úgy célzott, mint egy magát elunt mesterlövész a hádzsi csecsemőkre Irakban. Pontosan, de nemtörődöm módon.
Sanyi atya hegyen élt, jól élt Sanyi atya. Lelke Uráé. Tett-vett a pitvarban, ahogy azt a jótét lelkek teszik. Sanyi atya minden héten misét ministrált, susogott papi leple, dörögtek szavai, visszhangzott a templom. Sanyi atya a múlt héten vett új fejszét, szép, kétfejű fejsze volt, vastag, sima nyéllel, de Sanyi atya dolgos tenyerét nem törte.
Emelintette a fejsze vaskos nyelét Sanyi atya, csattant a kétfejű baltafej. Légy szállt Sanyi atya izzadt homlokára. Megtörölgette homlokát az atya kis hímzett rongyocskával. De a légy csak zaklatta, mint Loki az isteneknek fegyvert kovácsoló törpét.
Sanyi atya rövidest elveszejtette a fahasgatás kipróbált ritmusát. Hangosan lihegett, fel-le járt tüdeje, pihegett ajka. Dörmögött magában, mint hasmenéses mackó a román havasok közt. S egyszer rosszul ragadta meg a fejsze fokát: belehajította az utolsó darab gyújtóst a furikba: lendítésre emelte a fejszét, lesújtott a kemény tölgyfa görcsös tuskójára: lepattant a fejsze, feldongott a légy, Sanyi atya homlokára hajlott a gyilkos szerszám íve.
Két nap múlva a Borscs magazin tetemes főcímben közölte: Gyilkos légy a hegyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése