2012. december 30., vasárnap

év

kortalan
némán, kiadva
mint újévi ebéd
ismétlő képek
ismétlő csövében
ismétlő, ölő
gépnek

én lázad,
minél feljebb,
hogy megmérjem lázad
hol tehenek fejnek.
sok, sok, sok ez egy fejnek.

időtlen
néz tükörbe,
hosszú lajtorján
számol deres fokot
min újévi köszöntő
min idő kifogott,
s mit kanállal mer,
mit más nem mer,
mi más, mi ember

karcsú keskeny volta tánctér
éren homlok, homlokhoz ér
homok folyik, kivadásznak
apró szemek, alig látnak
tóból harcsát, habból tócsát
ismerősét és apósát

ki vállunk
minden csont
üszög
emésztjük a
nagy körözött

vesszők

tegyél vesszőt te állat
mi ez a feminizmus
hogy nem teszel vesszőt
mi ez a liberális szenny
azt hiszed ettől lesz szép,
hogy nem teszel vesszőt
ahol kéne? attól hogy
úgy teszel még nem hiszel
hogy veszel hogy teszel hogy
ezt és ezt és amazt
meglátod a földben a rögöt
a tönkben a tököt
hogy mi van amögött
hogy nem teszel vesszőt
oda ahol kéne
hogy beleesel a stílus
mély rideg gödrébe
a stílus vessző görögül te marha
a  vessző, amivel a magadfajta
nevét a táblára kaparta

2012. december 16., vasárnap

humor

Értekezzünk kicsit a humorról. Kényes téma.
A humor bizonyos szempontból művészet, sajátos világlátás. Napjainkban igen kommersz és kommercializált valami. Az internetes szakállas viccek korát, újra-és újraemésztését éljük, a megannyi látszhalott testben látszhalott kallódó poénok és macskás képek tíz-meg százezrei keringenek, szívódnak fel, távoznak salakanyag útján, hogy aztán a trend diktálói fellapátolják és újra begyűrjék az emésztőcsatorna nyílásaiba.
Nem humor egetrengetőt kacagni. A humor a csendes, magának való félmosoly, ami azt illeti.
Humor nincs.

2012. december 11., kedd

megéneklem én
a tömjén dalát,
az ízes füstöt,
cukrot és

parány hangszer
lében úszó
bíbor köpenyes,
ki-ki merre megy

2012. december 8., szombat

Ha nagy leszek, önmagam paródiája akarok lenni.

2012. december 5., szerda

Idjeon achv Garsbillai utolsó nótája

Nincs pénz és vigasság, holnap
ide jönni, ide, nincs élőn
foldozott éjre éj.
Szedd acélt, fényezd, pompát
és nyújtózd ki a kába perceket,
e helyt, figyeld: holnap halunk, hiába mind.

Köröttünk cseng már harang, megannyi csillag,
nincs kötőfék és ojtó szó, mi
vállunkra vetve oly vidám,
mint hús- s búza-arató őszi idők.
Mérd a port és húzz ma éjre födelet
Romló tested fölé: holnap veszünk.

Peregnek még szemek, ifju élet
láza hoz reátok nagy vizet,
De félre könnyet, szolgálni népet,
mely átkoz majd és megfizet.
Szedd acélt, szárny-tollra faggyút,
hogy emlékezzen a sok eltiport:
e helyt, figyeld: holnap megállunk s lenézünk.

Nincs már kő, mi fedjen, holnap
el innen, messze, el,
hol tágul és bezárul remény-világ,
hogy zsibbadt tagokkal majdan felkelünk.
Tudd: kiút nincs, csörtess halálba,
Holnap veszünk.

Sort sorra állítsd, kürtök törjenek
és forró acél ontson hideg szívet,
hogy szakadjon és tiloljon, ím, a Morsecheit.
Hogy szakadjon és tiloljon, ím, a Vén Csuklyás,
mert lásd: e helyt holnap jó szóra hullik
Jheq délceg fia, puszták gyermeke.

Köröttünk szép álom megannyi csillag,
megannyi átok, megannyi szem.
Gyermek, fiú, ki ó fogant és
láza még ott ég, mennyei tükrök
öblös ívén, szablya-ívén,

Lóra szállni, holnap halni: de nem!