2011. december 28., szerda

túlzásba

miért ez az őrület
miért túlozzuk el
őseink erre tanítottak

2011. december 20., kedd

kicsend

kicsendesítem a tengert és megmosom a leprások lábát,
ne érje víz az embert, ne marja só a hátát,

megpiszkosodik legbelül, gőz, füst és akármi,
a hidegben az ablakot mégsem meri kitárni,

kicsendesítem a kujtorgó idegszálakat, mosom kezeimet,
a hidegben az ablakon át bebújik a méla hideg,

kicsendesítem az első havat, kifehérítem a naplók lapját,
kicsendesítem a tengert és megmosom a leprások lábát

2011. december 4., vasárnap

Levelek Puruttya Cityből 2.

A szerkezet maga igen egyszerű volt: egy állítható magasságú állványra szerelt csapóajtó, amire nyolc-tíz centi hosszúságú, borotvaéles, apró pengéket szereltek fel merőlegesen. Egyenesen a delikvens hasa fölött lógott: a birodalmi hóhér éppen a zsanérokat olajozta. Közben halkan fütyörészett. A félhomály borította szoba egyik sarkában az Internátus egyik gondnoka ült gondterhelt arccal egy kényelmetlen háromlábú széken.
A sörgyáros izgett-mozgott a bőrszíjakban, megpróbálta kiszabadítani csuklóját.
-Úgy látszik - sziszegte a pap -, még mindig nem érzi át a problémámat, polgártárs. Tudja, nekünk - az egész Egyháznak - információkra van szükségünk. Ne értsen félre, nem önös érdekből teszem mindezt; nem élvezem az erőszakot, bűnnek találom, és elítélem azt. De a mi eszköztárunk - felkelt töprengő testtartásából, szélesen gesztikulált, mialatt fel-alá járkált a szobában - meglehetősen széles, és tudjuk, éppen mihez kell folyamodnunk. Torvald majd elmagyarázza magának, hogyan működik ez a műtárgy itt, melynek létrehozásában volt alkalmam segédkezni.
-Beállítom a magasságot, hogy a pengék először csak az irháját sértsék fel - kezdte ecsetelni a hóhér. - Aztán, míg meg nem tudjuk, amire szükségünk van, egyre lejjebb és lejjebb tekerem a kis fogantyút, míg végül a gerincoszlopáig szét nem trancsírozza a beleit. A szomorú az, hogy a legtöbben kibírják addig. A magukfajtában nagy önuralom lakik ám, bármennyire is kehes férgek.
-Kezdheti, Torvald - intett a gondnok, és elfordult. A birodalmi hóhér egy lendületes mozdulattal az eddig szótlanul, sápadt arccal bámuló sörgyárosra csapta a szerkezet csapóajtaját. A férfi nem érzett semmit, csupán néhány kis hasítást, mintha borotválkozás közben vágta volna meg magát. Torvald tekert néhányat egy finoman hangolt szelepen, a szerkezet lejjebb süllyedt egy fél centivel.
A ruhán vércseppek buggyantak át.
-Kérdezzenek akármit, és válaszolok - lihegte a sörgyáros.
-Ó, ne legyünk ilyen konzervatívak! - mosolyodott el a pap a csuklya mélyén. - Kezdjen el beszélni, és talán elodázhatja, hogy ismét magára zárjuk az ajtót.
-De hát én nem tudok... - A gondnok intett a hóhérnak. A vallatás alanya ezúttal már üvöltött.
-Meg tudom érteni. A hagyománytisztelet nagy erény; lássuk hát a keresztkérdéseket... - Hangosan felnevetett, ideges, reszelős hangon. - Hol van most az Új Kelyhesek imaháza?
-Én nem vagyok neohuszita - tiltakozott a sörgyáros erőtlenül. - Ha így lenne, már régen megtaláltak volna. Én csak egy fickónak adtam el kenyeret, árpát, ilyesmit kéz alatt... Nem alapozhatja erre a teljes vá... - A pengék egyre mélyebben lettek véresek. A hóhér felhajtotta az elrongyolódott alsóinget a sörgyáros hasáról.
Az Internátus gondnoka csuhája ujjából kivett egy félliteres, zöld színű üveget. - Jan Hus sör. Ezek szerint magának ehhez semmi köze nincsen?
-Nem, nincsen, ez nem biz...
A procedúra folytatódott. Kint felkelt a nap, a koszos utcák megteltek a holmijukat áruló kofákkal. A bűnbandák számára zsíros zsákmány ígérkezett egy magára hagyott sörfőzdében.

2011. december 2., péntek

Levelek Puruttya Cityből 1.

Ma elmesélek egy történetet. Egy történetet arról, hogyan tűntek el a galambok Puruttya Cityből.
Minden nagyvárosban élnek paraziták, olyanok, melyekről tudunk, és olyanok, melyekről jobb, ha nem tudunk (itt megelőlegeznék néhány apróságot, amelyekre később fogok utalni). Mi a galamb, ha nem más, mint betegséget terjesztő, ingyenélő, hájas parazitája egy olyan szociális környezetnek, mely csak a nagyvárosbeliekre jellemző?
Körülbelül száz éve történt az általam beszerzett almanachok tanúsága szerint, hogy a Folyón átterjedt egy brutális kolerajárvány a Fellegvárra, és gyakorlatilag a teljes varég népesség megbetegedett. A város (természetesen varég) vezetése ekkor döntött úgy, hogy véget kell vetni a parazitizmusnak.
Elkezdték hát vizsgálni az okokat. Az azért már viszont nem járta, hogy ők maguk végezzék a piszkos munkát; persze mindig akadtak jelentkezők az ilyesféle feladatokra: néhány kontár mágiatudó, menuch orvosok, egy csapat felbérelt zsoldos: csak a szokásos felállás. Végigjártak minden létező fórumot, kérdezősködtek a Krönsbjornirnál, a Rühállatnál, a város két legrégebbi bérgyilkos-céhénél (akik szándékosan nem vettek részt a vizsgálódás lebonyolításában), a belváros pékjei és borászai között; elfogtak hajléktalanokat, kutyákat, patkányokat, mindent, ami élt, mozgott és érintkezhetett a város mocskával és a csatornákkal.
Ki nem találjátok, a betegséget a galambok terjesztették. Száz évvel ezelőtt talán gyakorlatiasabb volt a városvezetés, mert úgy döntöttek, egyszerűen kiirtják az elvadult fajt - addigra már százával repkedtek az ósdi terek felett, fészket ütöttek a szennyvíztisztítóban, annyira összeéktelenítették a Nagytemplom harangját, hogy egyre tompábban kongott, egyszóval a polgármesternek és udvaroncainak elege lett belőle.
A Kreténizmus Óceánjárója abban az évben nem tért be Puruttya Citybe, a légiőrség pedig kényelmesen alhatott hónapokig. A kormányzat pedig átfogó programot eszelt ki a galambok kiirtására, mert már régen túltették magukat a komplett békeszimbólum-dolgon.
Az első lépés a végrehajtók keresése volt. A várost mindenfelé kiplakátolták: aki döglött galambot szolgáltat be, annak pénz és/vagy étel jár; ezzel a hajléktalanokat, a nincstelenek gyerekeit, az internálatlan korú öregeket mind rávették, hogy hajkurásszák és pusztítsák a szárnyas dögöket. Tojóért dupla pénz és meleg étel járt, tojásért, fiókáért alig valami.
Ezzel párhuzamosan a közmunkások is nekiláttak mérget letenni, csapdákat állítani: ha egy-két kóbor kutya vagy macska, vagy valamelyik szomszéd kis kedvence beledöglött, hogy evett belőle, vagy a papagáj belerepült az egyik villanyhexbe, az elfogadható kockázat volt a varégok részéről. Erősek akartak maradni, fenn akarták tartani kétes megalapozottságú uralmukat.
Ragadozó madarak százait telepítették be a városba, solymászok, héjakiképzők vadász-állatai rótták az eget. A galambok pedig hullottak. A ragadozók egy idő után egymásra kezdtek vadászni, a rongyos kölykök, csövesek és öregek összeverekedtek egy-egy, az utcán elütött, laposra vasalt tojó dögjén: ez volt a jel, hogy a kormányzat sikerrel járt. Jöhetett a romeltakarítás, a kölcsönök felvétele, hogy az egészet fedezni tudják.
Lent a csatornákban paraziták új nemzedéke várta, hogy elfoglalhassa birodalmát.