2010. január 28., csütörtök

Szomorúság kárhoztatja lelkem gödreit.

Álom-kohók vaskérgében
Tört fénnyel csillan a sötétlő fagy
Álom-kohók vaskérgében
Elátkozott, megbotlott vak leszek
Albatrosz elesett nyikorgása hallik
És kivájt szemek pillantanak fel

Ajánlom eme epigrammát az általam sokat látogatott és olvasott, a kortárs irodalom elé "görbe tükröt tartó" napiszarvers.blog.hu sírfeliratául. (Igazából a vers már korábban is megvolt, csak fogalmam se volt róla, mit kezdjek vele.) Egy kicsit érdemes belegondolni, hogy lehet, hogy nem is volt olyan görbe az a tükör, és mai magyar irodalmunk tényleg ezen a szinten tart? Tényleg M. John Lászlók és Lőrincz L. Lesliek az élvonalbeli szerzők? Jó, szó ne érje a ház elejét, vannak még olyan tartalékosaink, mint a jó öreg Varró Dániel, akik, ha pályára kerülnek, megnyerik az egész meccset...
Na de igazából nem is erről akartam beszélni.
A napiszarvers.blog.hu vesztét a szerkek érzékeny költői lelke okozta.
Ugyanis fogalmuk sem volt róla, mi az a fórumtrollkodás.
Tudom, így néhány hét távlatából talán belegondolnak, ők is máshogy csinálták volna (hátha rátalálnak e bejegyzésre a fertő mélységeiben, melyet a világháló varázsol képernyőinkre nap mint nap), illetve szó éri virtuális házam elejét, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de igen, így van: ők nem olvasnak napiszart és csibefaszt és puruttyát, ők nem úgy ebédelnek, hogy vízihullás meg leprás képeket nézegetnek, nem örülnek, ha a level 70 farkasfüttykobramágusukkal lehentelnek egy level 76 tengeri tehenet, és úgy általában véve, nem ismerik azt az örökérvényű szabályt, melyet nem tudom, ki talált ki, és a netork, fórumtroll, troll, retard szavakkal illetett kommentelőkkel szembeni viselkedés első számú szentenciájává nőtte ki magát: hogy "DO NOT FEED THE TROLL", azaz egyszerűen le kell szarni az ilyeneket.
Nekem azért is hiányozni fog a napiszarvers, mert kultúrált volt, és önbizalmat adott, hogy nem én vagyok a legszánalmasabb, hogy mások is tudnak még úgy sem, mint ahogy én törökülésben rejszolva.
Még egy személyes vallomást: a posztolt versek egyikét sem olvastam tovább 15 sornál...

2010. január 18., hétfő

dújúszpíkmagyar (repszódi)

néha mint athéné előpattan az ihlet gőz vázával szakállolt fejemből
néha mint szél sebes szárnyán suhogó ragadozómadarak kapálok kerteket
néha megállok elgondolkodok de a fagyban elkárhoznak gondolataim
a gondolatközpontű költészet átok ösztönösen pedig nem tudok írni

néha hosszúak a sorok könnycsatornák szennyéből feltörő gyilkos mérges gőzök

néha magányosak rövidek

néha képversbe folyik az egész és téli mozdonyokba
de a fagyott lélekablakokba senki nem karcol kilátást
ki maradt velem és ki ellenem szénszín ujjaim nyújtanám -dújúszpíkmagyar- de nem
nemleges válaszok fellegén török át igenlő éjszakák sötétjét magamra rántva

végre modern költő vagyok nem használok rímeket csak hagyom hogy üvöltsenek a sorok
végre tudok ismételni modern modern modern
inkább kiforgatom saját beleim és belemagyarázok fekélyeket felfekvéseket és ezer daganatot
kicsi vagyok még és már most is öreg

vagy talán mást szeretnének tőlem és én is de nem merek rágondolni
fujj
parlagháton teszkós nylonzacskót sodor Bóreász
felemelem könnyel telt kistálamat, ez az első vessző és beleiszok -dújúszpíkmagyar-

talán nincs is vége még talán még költői képek vagy esztétikum sincsenek benne de még így is jobb mint annyi más

2010. január 1., péntek

B.Ú.W.T.F.

Kívánom, hogy az új évben ne teljesüljön minden kívánságod, csak egy kevés; kívánok kevés SÜN!-t és alig több disznót; kívánok épp annyi értelmet és érzést, amennyit megérdemelsz; kívánom, hogy idén ne kössön beléd senki és ne tőled tarháljon a fél ország; ha dolgozol, sikert, ha tanulsz, türelmet, ha beteg vagy, egészséget, meg sok satöbbit kívánok a Boldog Bújjék Évvel együtt!