mi a jobb: élni méltatlanul, vagy veszni méltósággal?

hosszú koherens szövegek melódiáján
átfut mint szerelvény a viadukton
pedig eltelik a rövid szöveg
is, és eltelnek az éjszaka rémalakjai
és eltelnek mint svédasztalos bálon a vad ösztönök

néha elég egy-egy mondat
próbáltam kinyitni, kifeszegetni
minden idom és minden idol ködbe vész
és harang-mód ül a csend fölöttünk
a gondolni nem akarás szilenciuma

a tört törpe ragasztani igyekezett
mindenség fehér porcelánján
pulzáló vörös ecsetvonás
dobd el, vesd el a homokba
hogy belőle egy újabb kihajtson

ha rettegsz, hogy
a hidakat ledöntöd,
értél révbe

Tízszer kell magad nappal lebírnod: ez jól elfáraszt és a lélek mákja.

Tízszer kell viszont magaddal megbékülnöd: mert a lebírás keserü és rosszul alszik, a ki nem békült meg.

Tíz igazságot kell nappal találnod: különben még éjszaka is igazságot keresel és lelked majd éhen marad.

Tízszer kell nappal nevetned és vígadnod, különben megzavar éjszaka a gyomrod, a szomorúság apja.

leírom a nevet százszor

gondolok rá ezerszer

és rettegek milliószor

hogy nem hat majd milliárd vegyszer

és az illatok és a hormonok

mind lúgos jövőbe futnak

jó lenne már tudni, mik ezek az emberi érzések, amikről mindenki beszél

az énekhangok közt a csend
a korhadó odvas fákban
szívverés rezgeti a lombot

ha magadat keresed mindenki másban,
időbe telik rájönni, hogy ott vagy