2017. szeptember 18., hétfő

bárcsak megírhatnám
az álmok hidegségét
az erdő illatát
a mély kékes lombokat

a boncasztalon maradt
némi hús és hideg gondolat



2017. szeptember 17., vasárnap

a haladás előtt mindig ott a kétely, és a kételyt le kell győzni.


2017. szeptember 5., kedd

feldolgozás alatt 5. - The Man Who Couldn't Cry

a szerelmem rom, sóval behintett,
pora átszivárog a réseken,
esthajnali égen lángoló tekintet,
és nem hiszem, és nem hiszem.

vésték papírra, kőbe, fába,
énekeltek róla annyian,
ázott lombokon ragadozók násza,
és messze van, és messze van.

kisimul tartalom és a forma,
kiásva, újra elkotorva
a szerelmem hús, pára és mocsok.

mint köd, fekszik az őszi tájon,
és áthághat minden némaságon,
mert nem gyógyítják az orvosok.

2017. szeptember 4., hétfő

feldolgozás alatt 4.

a hegyen túl felhők gyülekeznek
hogy átszeljék a szürke eget
és fittyet hányva tetőnek, eresznek
meghozzák a korai telet

mi lesz, ha nem éget a parázs
mert nincsen, mibe kapaszkodjon
és fészkét odahagyja a darázs
táncolhat mennykő fenn az ormon

míg manapság már hazudni sem mernek
lent a völgyben elszárnyalt a felleg
kitermelte mind a munkagép

de akad még a sziklákon szépség
elmúlt a kín, elmúlt a reménység
ahogy elmúlik minden beszéd

2017. szeptember 3., vasárnap

feldolgozás alatt 3.

elmondom, hogy én még remélek
és imádni járok ezer hamis bálványt
felhalmozva aranyat, ezüstöt, márványt
hogy azt vigye, ne mást, az enyészet.

csak egyszer még, még egyszer, újra
a fa magasából megszédít a táj
pedig ideje lenne elengedni már
sodort gaz módján a földre hullva.

ahogy a tápláló talaj közrefog
remegek, sírok, imádkozok
gyökerek, rögök közébe nyúlva.

mint reggeli kávé, keserű és édes
fél és egész, talán egészséges
csak egyszer még, még egyszer, újra.

2017. szeptember 2., szombat

feldolgozás alatt 2.

az állati ösztönök vezettek a létben,
és jöttek mind a lándzsarázók,
a barlang mélyén füstöt imádók.
álltam megalázva, dühödten, tétlen.

néha sajnálom, hogy emlékezek,
- az első romlott gyümölcs esése óta -
nem hagyom, nem lesz írva óda,
és arcképed nem festik dolgos kezek.

veres virág hajt, ki az éjszakába,
a harag napja nő, a harag fája,
és hagyom, vigyen a tűzszagú enyészet.

visszamászok rá és öklömet rázom,
és megfázok, neved hajkurászom,
magamért tettem mind, az egészet.

2017. szeptember 1., péntek

feldolgozás alatt 1.

a belek mélyében kuporgó késztetés
gépi úton lombikban születik
soha nem bújik ki akarva önként
olajos kezek, ha kifeszegetik

rügyező ágon madár dalolja
gyermekkacaj zöld ugaros vidéken
évődő zeneszó lombok szűrte hanggal
eső örömkönny áztatta réten.

mohos erdő talaján vág eret
kitölti a rendelkezésre álló teret
az eget, földet, a kristálypoharat

mérgező cseppek marnak árkokat
és mégis mozog! - ott van, nincsen ott
és üldözi mind, ki elkárhozott.